Yeti vagyok és 7 éve kezdődött a magashegyek iránti szerelmem, amikor véletlenül – vagy inkább a sors által – kerültem a tél közepén az Everest alaptáborába, ami életem legeslegelső túrája volt. Később elkezdtem sziklát mászni Angliában, az Alpokban és Észak-Afrikában. A téli mászást Skóciában és Walesben gyakoroltam.

A Himalájában 6 magashegyi túrát tudhatok magam mögött, ebből a fele térkép nélküli, s részben önellátó volt. A perui és argentin Andokban 3 teljesen önellátó és térkép nélküli magashegyi túrának vágtam neki és csináltam végig.

Ha szeretnétek tudni, hogyan is kell testileg, lelkileg, felszerelésügyileg felkészülni a magashegyekre a világ megannyi pontján, gyertek el a workshopra! Ha azt is  szeretnétek tudni, miért jó magas hegyekben levegő után kapkodva gyötrelmesen szenvedni, majd állandóan visszavágyni, akkor is gyertek el! 🙂

Sztori: Az Andokban egy túra közben találkoztam egy párral. Időközben elhagytuk a srácot – vagyis a srác hagyott el minket, mert a barátnője lassú volt, akivel én maradtam, hogy mégse bolyongjon egyedül. Aztán kiderült, hogy a lány utálja a srácot és csak egyszer találkoztak Tinderen. A nap folyamán át kellett menni egy 5000 m magas hágón, amit a lány már nem bírt. Pont a hágó tetején döntött úgy, hogy elment minden ereje. Ez nem volt szerencsés, hiszen a szél kegyetlenül fújt és a nap már kezdett lemenni, minden kezdett megfagyni. Gyorsan felállítottam a sátram, mivel az övé a barátjánál volt, de kiderült, hogy hálózsákja sincs, mert azt is a srác cipelte. Mindenem ráadtam, nejlon zacskót is húztam a lábára. Vizünk már jó ideje nem volt, ezért valami maradék száraz kekszet legyűrve nyugovóra tértünk. Másnap megtaláltuk a srácot. Nekem happy-ending volt ez a túra, nekik kevésbé… Fura tanulság a magashegyekben: a második randira ne magashegyi túrára menjetek! 🙂

Ha nem is egy magashegyi kaland, de 3,5 hónap nomádolás Patagóniában is segíthet felkészülni a természet szerelmeseinek a nagy kalandra.

Dr. Neszmélyi Emil vagyok, civilben ügyvéd, motivációs tréner, és a Dumaszínház vendég fellépője a story telling és spoken word műfajokban.

Bár hegyeket is mászom, önmagamat inkább világjárónak, teljesítménysportolónak és kietlen vidékek felfedezőjének tartom. Az elmúlt évek alatt végigmásztam minden földrész legmagasabb hegycsúcsát, amikor teljesítettem a 7 Hegycsúcs Sorozat mindkét változatát, ahogy azt Reinhold Messner és a Richard Bass megálmodta. E közben két alkalommal jártam az Everest csúcsán, amit két irányból sikerült teljesítenem, Tibet felől és Nepál felől is. Lehetőségem volt eljutni például Alaszka lavinaveszélyes hegyei közé, az Antarktika jéghideg gleccservilágába, menekültem ausztrál bozóttüzek elől és ereszkedtem hegyről trópusi monszunban is Indonéziában.

Igyekszem úgy élni a mindennapi munkám mellett, hogy a végelszámolásnál ne legyen majd hiányérzetem azért, mert nem éltem meg mondjuk valami olyan kalandot, ami foglalkoztatott vagy nem tettem meg mindent egy olyan célért, amit kitűztem magam elé. Erre szoktam biztatni mindenki mást is. Az expedíciókra úgy készülök és edzem, hogy közben a hétköznapokban dolgozom, mint bárki más, munka mellett szakítok időt erre. Ebből is látható, hogy nem vagyok hivatásos extrém sportoló, sem hivatásos felfedező, hanem csak egy asztmás ügyvéd, aki hétköznapi életet él addig, amíg a következő kalandja el nem kezdődik, és onnan haza nem tér. Az előadásaimon természetesen a motivációm ilyen magas szinten tartásáról is benyomást tudtok szerezni. 2016-óta tartok előadásokat itthon és a külföldön is a világjárásom különböző állomásairól, igen sokszor az Everest mászások tanulságairól, és közben azt tapasztalom, hogy sokan azért érzik úgy a hallgatóságomból, mintha épp együtt másznánk hegyet, mintha az közben ott lennének mellettem.

A világjárásom természetesen nem csak a hegyekről szól. Sosem hagytam ki a lehetőséget, hogy minél többet megtudjak a helyi kultúráról, az emberek szokásairól és óhatatlanul megtapasztaltam a földrészenként merőben eltérő gasztronómiát is.

Remélem találkozunk a Járatlan Utak Fesztiválon az előadásaimon vagy a kerekasztalokon.

Ha előadáson kívül futunk össze, akkor kérdezz tőlem bátran!

Weboldal (előadások időpontja, blog)
Wikipedia (köszönet annak, aki összerakta)

Ami fenn, az lenn,
ami kinn, az benn…
…a küzdés a fejben kezdődik
testben csak manifesztálódik.

A hegymászás egy önismereti játék, ahol ha könnyedén vesszük a dolgokat, belehalhatunk.

Ezért is fontos, hogy a határainkat hogyan, kivel, mikor toljuk ki. 

Ha a megfelelő külső és belső feltételek összeállnak, akkor akár csodát is véghez vihetünk. Ha nem, akkor elég messziről bámulni a hegyet és nemcsak mondani, hanem tudni: a hegy megvár.

Idővel és türelemmel kialakulhat a tisztelet és megjelenik az alázat. 

Beáll a rend.

Az úton nem egyszer bíztam az életemet a mászótársaimra és a barátokra.
Az élményből kaland lett,
majd átépült eszménnyé…
…és ha az ember annyit jár hegyre, hogy nem tudja elválasztani a fentet a lenttől, a kintet a benttől, akkor ezek az eszmék beépülnek, és az életünk részévé válnak.

Ami voltam az is vagyok, ami most vagyok sose voltam.

“Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára. Nem a törvényt keresni. Szabadnak lenni. Nem alkalmazkodni. Elhatározni. Nem a megszokás. A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság… a küszöbön állni. Folytonos átlépésben lenni. Élve meghalni, vagy meghalva élni. Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.” Hamvas Béla

Blog
Komolytalan komolykodása