Kerekasztal

Lovastúra. Kinek való, mit vigyél, mire figyelj?

Lóháton bejárni a világ legszebb tájait?

Nincsen ehhez fogható dolog. A természet az ősi, hamisítatlan oldalát mutatja ilyenkor. Olyan helyekre eljutsz, ahová semmi más közlekedési eszköz nem visz el.

Együtt dobog a szíved a lóval, az ő ritmusára lassulsz le. 

Eggyé válsz a természettel, ahogy még nem tapasztaltad.

Helybéliekkel osztozol, az ő ételüket fogyasztod, a hétköznapjaikba kóstolsz bele.

A vendégszeretetüket élvezheted.

Videó – Waszlowani, kraina lampartów 2021
Videó – Dirty Hooves – Ukrajna 2020

Szeretnénk néhány paktikus tudnivalóval szolgálni azoknak, akiket komolyan érdekel.

Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.

Kerekasztal előadói

Csepin Péter

Csepin Péter vagyok a 70 es évek legelejének szülötte. Zsenge koromban két dolog tudott igazán elvarázsolni, térképek, és a szótárak. Korán megszületett bennem a vágy, hogy idegen helyekre jussak el, s megértsem a helyiek szavát. Magyarország geopolitikai helyzetéből adódóan már gyermekkoromban lehetőségem volt megélni a határátlépések viszontagságait. Később, amikor ez a mizéria csökkent, hogy ki ne jöjjek a gyakorlatból, lóháton kezdtem el utazni. Mai napig vallom, hogy az ember lelke a ló sebességével utazik. A határon töltött kényszerpihenőket a gyerekkori rutinnal megoldom. A pandémia alatt Magyarországot szeltük át csapatommal lóháton, s a bezárt világot a ló újra megnyitotta számunkra. Ezekről a tapasztalatokról beszélnék a hallgatóságnak.