A kilencvenes évek eleje óta dolgozom Tibetért, élem és szívom magamba a buddhizmust. Számomra pszichoterapeutaként és fotográfusként is meghatározóan fontos a tibeti világ, így aztán minden alkalmat megragadok, hogy a Himalája felé vegyem az utamat. Kedvenc országom Ladakh, mely másképpen Nyugat-Tibet, az érintetlen és kínaiaktól mentes kasmíri kis Tibet.

Amikor egy átlagos, érdeklődő ember elindul a Világ Tetejére, alig tudja, hogy mire vállalkozik. Amikor egy buddhizmushoz közel álló ember indul el oda, vannak sejtései, hogy mire számíthat. Amikor egy oda vágyakozó és annak szellemiségében élő ember indul el oda, azt hiszi, mindent tud arról a világról. Mindhárom eshetőséget meg kell, hogy cáfoljam. Sem ismereteink, sem tudásunk, sem hitünk és érzéseink nem tudják azt a valóságot nyújtani, amit Ladakh (Nyugat-Tibet) maga. Lehet róla filmeket nézni, könyveket olvasni, gyakorolni a szellemiségét, de egy valamit nem: átélni a rezgését, energetikáját. A hatalmas kövekbe oltott aprócska emberi lét és annak óriási szellemisége, töretlen derűje, nem mutatkozik meg könyvek lapjain, de még filmvásznon vagy fotókon is csak alig-alig. Megélni a Himalája valóságát emberi és geológiai értelemben szinte a mindenséggel tesz egyenlővé. Ezt igyekeztem valahogy megörökíteni, azon sok-sok ezer képen, amelyeket ott készítettem. Remélem, hogy a képeim, az írásaim által mindenkit közelebb tudok hozni ahhoz a világhoz, amelyben töretlenül él és virágzik még a tibeti buddhizmus, és amelyet meg kellene menteni az emberiség számára.

Sztori: Lamayuruban, egy temetési szertartáson egy család minden tagját megajándékoztam egy-egy, általam készített Dalai Láma-fotóval. Másnap a családnál járva egy helyi láma büszkén mutatja nekem, a „turistának”, hogy milyen remek képet kapott Őszentségéről. Mire én megmutattam neki a képen a szignómat, és mondtam, hogy ezt a képet én készítettem. Erre ő nagy mosolyogva megáldott.

Weboldal

Több mint 10 éve az utazás az életem része, vonaton, repülőn, ami épp a cél felé visz. Közel 100 országban jártam a világ minden részén, párban, útitársakkal vagy egyedül. Európa összes országát és Ázsia nagy részét is megismertem. Ha van egy kis szabadidőm már azon nyomban a következő nagyobb utazásomat szervezem. Az ismerőseim is mindig hozzám fordulnak tanácsért vagy megkérnek, hogy kísérjem el őket a kiszemelt útjukra.

Martin Ferenc vagyok, világutazó fotós, Európa után eddig Ázsiában utaztam a legtöbbet. 

Japánban eddig összesen háromszor jártam, az első utat (egy ösztöndíjat) leszámítva saját magamnak tervezve-szervezve az utat, egyedül töviről-hegyire (Hokkaidótól Kyushuig) bejárva az országot. A nyelv ismerete, az ismerősök, és ezen utak révén rengeteg tippet, trükköt, tapasztalatot gyűjtöttem össze a Japánban utazással kapcsolatban – ami a hiedelemmel ellentétben meglepően szerény költségvetésből is kihozható. 

Szingapúrban és Malajziában munka kapcsán sokszor jártam, minden alkalommal egy-két hetet megszállva, így kis túlzással Szingapúrt jobban ismerem, mint szülővárosom egyes részeit. 

Indiába szintén munka révén jutottam el, de nem csak a kiküldetésem alatt, szinte minden hétvégén utaztam hátizsákkal, egymagam valamerre; hanem a közel kéthónapos kiküldetés végével is még ráhúztam egy pár hetet, folytatva az utakat még tovább Rajasthan és Himachal Pradesh (és a Himalája) felé. 

Emellett jártam már Hong Kongban és Makaóban is, illetve tervben volt egy nagyobb körút Szingapúrból kezdődően, Malajzián és Thaiföldön keresztül Vietnámmal, Kambodzsával, és régi álmommal, Mianmarral – de ez sajnos a pandémia és a polgárháború miatt egyelőre parkolópályára került.

Facebook
Instagram

A szegedi Makra Péter egykori minisztériumi főtanácsos, tervezőmérnök, műszaki szakértő, a LEDeG-SEEDS India csoportban a “CNN-IBN A 2010. Év Indiai Embere Díj”-jal kitüntetett mérnökszakértő, a Matho Múzeum Projekt villamos és világítástechnikai tervezője és projektmenedzsere.

Legutóbb hosszú hónapokat töltöttem munkával a 3800 méteres t. sz. f. magasságon fekvő Matho lámakolostorban és onnan sok közeli helyre is eljutottam, olyan helyekre is, ahová egyszerű földi halandóknak, turistáknak szinte lehetetlen küldetés. (Ilyen pld. az indiai-pakisztáni magas-hegyvidéki, rendkívül szigorúan őrzött államhatár közvetlen közelében lévő néhány száz, vagy ezer fős brokpák (indo-árják) által lakott falvakat is kétszer meglátogathattam különleges hadsereg-parancsnoki engedéllyel. Ez a vidék közel hatvan éve állandó konfliktusok forrása, amely időszakot az India, Pakisztán és Kína közötti fegyveres konfliktusok jellemezték, amelyek mind a mai napig több mint százezer emberéletet követeltek. Az India és Pakisztán közötti konfliktusok ma már a nemzetközi terrorizmust is magukban hordozzák. Kína, India és Pakisztán mára nukleáris hatalommá nőtte ki magát és sem India, sem Pakisztán nem csatlakozott az atomsorompó-szerződéshez.

Úgy hiszem, hogy talán a Matho Múzeum Projektben végzett munkámról és ezekről a himalájai lámakolostorokról, a 14. Dalai lámával történt négyszeri, három helyi királlyal (közülük egyik közvetlen munkatársam, a nepáli-tibeti határvidéken fekvő ősi Lo -vagyis Musztáng- királya), egy herceggel és a 4 éves és 8 hónapos ladaki legfőbb buddhista egyházi vezetővel és más buddhista főméltóságokkal való találkozóimról tudnék mesélni