Fenntarthatóbb utazás
Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.
Kerekasztal előadói
Till Anilla
Három hosszútávú túra áll mögöttem: a klasszikus spanyol El Caminóval kezdtem 2019-ben, majd a Covid-19 tombolásának idején itthon a Magyar Zarándokúttal folytattam 2020-ban, majd pedig a svéd Kungsledenen túráztam 2021-ben. Jövőre sem lesz megállás, és bár nem hiszem, hogy létezik olyan hogy “igazán rutinos” hosszútáv túrázó, remélem 3 év tapasztalatai nektek is segíteni fognak. A gyaloglás az egyik legmegerőltetőbb, egyben a leginkább elmélyülős módja az utazásnak. Azonban az út végére valószínűleg nem csak az adott helyszínről, de saját magadról is rengeteget fogsz tanulni. Külföldön, itthon, egyedül, társsal, kánikulában és fagyban is lehet, te is bevállalnád? 🙂
Zichó Viktór (zicho.hu)
Bringán nőttem fel és a mai napig ezzel a remek közlekedési eszközzel oldom meg az utazásaim jelentős részét. Ez a legjobb módja az utazásnak, ha szeretnél fenntarthatóan, a legkevésbé környezetszennyező módon körbenézni a nagyvilágban, hisz a szigeteket és Amerikát leszámítva mindenhova eljutsz két keréken! Nemcsak ingyen van, hanem egy kapcsolódási pont is a legtöbb kultúra esetében, így a helyiek sok esetben könnyebben interakcióba lépsz, ha látják a megpakolt túrabringádat. Szeretném, ha minél többen bringáznának, így feladatomnak érzem, hogy a kerékpáros utazást hirdessem.
Koenig Balázs
Koenig Balázs vagyok, a Qalandar Élménytúrák Kft. marketingese és fenntarthatósági fejlesztéseinek koordinátora.
A Qalandarnál kezdetektől fontosnak tartottuk, hogy élménytúráink tervezésekor figyelembe vegyük a fenntarthatóság szempontjait is, azonban ezt sokáig nem tudatosan tettük, inkább csak természetesnek gondoltuk így alakítani folyamatainkat. Az első COVID-hullám alatt elhatároztuk, hogy hasznosan töltjük az utazásmentes hónapokat: ekkor léptünk rá a Globális Fenntartható Turizmus Tanácsa által meghatározott szempontok szerinti minősülés útjára, hogy működésünket akkreditáltan fenntartható utazási irodaként folytathassuk. Mikor elkezdtük átolvasni a minősítés feltételrendszerét, tudatosult bennünk, hogy a kritériumok nagy részét – minden különösebb erőfeszítés nélkül – máris teljesítettük, csak az ezt igazoló dokumentáció hiányzott. És én ettől a ponttól gondolok a hátizsákos túrázásra az utazás jövőjeként. Mert mi lehetne fenntarthatóbb formája az utazásnak, mint a helyiekkel való közös étkezés, a tömegközlekedésük használata, az általuk üzemeltetett szállások igénybevétele, stb…?
Bízom benne, hogy a közeljövőben a fenntartható(bb) utazás gondolata olyan széles körben elterjed és olyan alapvető szempont lesz egy utazás megtervezésekor, mint mondjuk az alacsony árra való törekvés.
Müller Kinga (VANdorland)
Müller Kinga vagyok, bútortervezéssel és lakóautókkal foglalkozom. A hétköznapjaimban, a szakmámban, és az utazásban is fenntarthatóságra törekszem. Kb. 15 éve indultam el ezen az úton, aminek egyik legelső lépésként vettem egy használt biciklit, ami azóta is fő közlekedési módom a városban, és a háztartásban is szép sorban váltottam ki mindent fenntarthatóbb megoldásokra..
A legfenntarthatóbb utazási mód az számomra, ha a természetben lehetek, mert az egyszerre tölt fel, lassít le, mozgat át, és a tempónak köszönhetően teret ad a megfigyelésnek is. Az elmúlt években sokat alakultak utazási szokásaim, így ezért az élményért egyre kevesebbszer megyek messzire, a közeli utakat pedig legtöbbször saját kezűleg épített lakóautómmal teszem meg.
A lakóautó megadja annak szabadságát, hogy nagy távolságok megtétele nélkül a természetben töltsek időt, miközben komfortos szálláshelyül is szolgál. Szeretek vele „slow travel” üzemmódban utazni, nem a km-eket gyűjtve, hanem a látképre fókuszálva. Közben formálódik a világképem is, mindig rájövök, milyen kevés dologra van igazából szükségem útközben. Ez aztán szépen kihat az “otthoni” életemre is. Oda-vissza hatnak egymásra..