Én szeretek egyedül utazni. De bevallom, akkor vagyok csak egyedül az úton, mikor én akarom. Na jó néha akkor is mikor a sors úgy akarja. De legtöbbször csatlakozom társaságokhoz, helyiekkel beszélgetek, utazókkal tervezzük a következő programot együtt.
Szokták kérdezni, hogy nem maradok-e le dolgokról, mikor egyedül utazom? Nem veszélyes-e? Nem szeretném-e megosztani az élményeimet?
Vannak szabályaim, amit a nagy szabadságban is igyekszek betartani. Például hogy sötétedés után nem császkálok egyedül. Hogy ha egy utca üres, akkor onnan visszafordulok. És figyelem a megérzéseimet. Van amikor egy egy programot kihagyok, vagy másik hostel szobát kérek, mert nem jó az előérzetem. És van mikor hagyom, hogy sodorjon az ár.

Egy aranyos sztori Kubából: Egy pihenős napomon egy magyar családdal találkoztam a strandon. Beszélgetésbe elegyedtünk és kiderült ők is voltak Vinalesben. Kérdezik tőlem, hogy tudom-e hogy lehet feljutni a festett szikla tetejére, mert ők láttak ott fent valakit mászkálni. De a vezetőjük őket nem vitte fel. Én pont tudom, hogy kell oda feljutni, mert engem láttak odafönn. Kubában a belépőhöz egy koktél is jár. A térképemen láttam, hogy van egy kilátó a közelben. Így megkérdeztem a bárban hiányos spanyolságommal, hogy hol van a kilátó. Gyorsan odaintették Joset, hogy mutassa meg nekem az ösvényt. Csak akkor tudatosult bennem hogy a sziklafestmény tetejére jutottam, mikor lenéztem.

Mint sokan a régióban, én is a kelet-európai utazni vágyó szülők szellemében nőttem fel, és hétvégenként hallgattam apukám történetet “amikor egyetemistaként elstoppoltam Lengyelországba…”

Valóban, az utazást, kirándulást, külföldiek elszállásolását a családom mindig támogatta. Így már egyetemista koromra egy kisebb külföldi baráti hálóra tettem szert.

 Egyetemistaként a hátizsákos turista életet tökélyre fejlesztettem, ami igazából a munkás évek alatt sem változott sokat. Éjszakai vonat vagy busz, barátoknál alvás vagy CouchSurfing, praktikus first-aid mini készlet és fogkefe mindig volt a hátizsákomban.

A huszas éveim közepére, szinte minden barátomnak-barátnőmnek lett párja, és így nem akart (annyit) velem utazni. Illetve, senki sem akart úgy és oda utazni ahova én. Így nem volt más választás, mint egyedül nekivágni.

Spoiler alert: sose éreztem magam egyedül ezen utazok. 

Már gyerekkorom óta érdekel az utazás, kiskoromban stewardess akartam lenni. Végül nem az lettem, de fiatal felnőttként teljesen beszippantott az utazás világa. Ám egészen 4 évvel ezelőttig még nem tudtam, hogy mekkora szabadságot képes adni ez a szenvedély – ugyanis ekkor leltem rá a szóló utazásra.

Akkoriban volt egy nagy vágyam: el akartam jutni Szarajevóba, viszont senki sem tudott volna velem jönni. Viszont annyira erős volt a belső késztetésem arra, hogy láthassam a várost, hogy vettem egy nagy levegőt, és megvettem a repülőjegyemet Szarajevóba. Azóta sok országban megfordultam már egyedül, így fedeztem fel Mexikót, Vietnámot, Grúziát, Thaiföldöt, Albániát és Kolumbiát is.

Amióta tudom, hogy milyen egyedül utazni, azóta igazából ez lett a kedvenc utazási módom. Másokkal is szoktam utazni, egyáltalán nem vagyok ellene, de olyan nagy adrenalint és magabiztosságot ad az egyedül utazás, amit semmi más sem. Sokszor úgy érzem, hogy számomra már nincs lehetetlen, és semmi sem tart vissza az utazástól.

Hiszek abban, hogy az emberek alapvetően jók, és hogy a segítő szándék vezérli őket. Ez számos esetben beigazolódott már! Fontos kiemelnem még azt is, hogy az egyedül utazás nem jelenti azt, hogy az ember egyedül van – ez döntés kérdése. Én a solo utakon általában nagyon sok ismerőssel gazdagodom a világ minden tájáról.

Kalandjaimat az alábbi oldalakon vezetem, ahol az utazás mellett az olvasás iránti szenvedélyem is központi téma:
Instagram
Facebook
Honlap
TikTok

Keresgélő ember vagyok, innen jön az utazás is. Szerencsés és szép gyerekkorom volt, kalandos családi nyaralásokkal, táborokkal, teli művészettel, külföldi lehetőségekkel, szuper nyelvtanárokkal, önkéntes programokkal. Mindezeket folytatom felnőtt életem során is. Közösségi és társadalmi színházzal, részvételi művészeti projektekkel és ezek kutatásával foglalkozom, amikor dolgozom, ami a világ sok helyére elvezet. Csodás és érdekes emberekkel és megható történeteikkel, világmegváltó ötleteikkel találkozom a mindennapokban, és sokszor adódik lehetőségem ezeket művészeti formában feldolgozni, illetve másokat támogatni abban, hogy történeteiket közösségeikkel megosszák.

Több, mint 10 éve utazom, lehetőségeim szerint minden szabadidőt felhasználva. Ezeknek az utaknak a túlnyomó többségét egyedül tettem meg, Európában, Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában, a Posztszovjet országokban, és a Balkánon!

Az első útjaim során még nem könnyítette meg a haladást az internet, legtöbb helyen még a hálózatot is nehezen, vagy sehogy sem értem el. Egyedül mászni a hegyet, üldögélni a tengerparton, sétálni az erdőben, múzeumozni, felfedezni egy teljesen új élmény, amit egy idő után megtanulsz értékelni.

Receptre írnám fel mindenkinek, hogy útnak induljon egyedül, életében legalább egyszer! 

Hogy az út élményekkel teli és biztonságos legyen, tippek sorát osztom meg minden platformon, ahol jelen vagyok. A kerekasztalon pedig együtt mesélünk arról, hogy ez lányként, nőként sem lehetetlen vállalkozás.

Facebook
Instagram
Weboldal
Youtube

A Couchsurfing blogot irtam, amig volt régi Index. Posztonként 10-150 ezer olvasóval. A blogot már nem írom, de a couchsurfing még mindig jelen van: eddig fogadtam kb 300 couchsurfert és couchsurfingeltem kb 100+ alkalommal. Főleg egyedül. 

Niki vagyok, kerékpáron fedezem fel a világot és önmagamat. Jelenleg Kanadában élek és 3 év után most jövök először Magyarországra és megragadtam az alkalmat, hogy a fesztiválon előadhassak.

Nem szeretek tervezni, helyette inkább az élet sodrására bízom magam, a bicikli túráimra is ez a mentalitás jellemző: nem tervezek pontos útvonalat, és nem tudom előre, hol fogom aznap álomra hajtani a fejem. Rábízom magam az univerzumra, a saját találékonyságomra, és az emberek segítőkészségére.

Imádok a természetben barangolni, a vadonban sátrat verni, patakban fürödni és ruhát mosni, tábortűznél melegedni, beosztani 8 napra az ételemet, mert közel s távol se bolt, se falu, se egy teremtett lélek. Imádom az ilyenfajta utazás nyújtotta egyszerűséget, hogy a bicóm az otthonom, és hogy néhány személyes holmi elegendő mindenhez, s hogy minél kevesebb cuccot cipelek, annál szabadabb vagyok.

Három hosszútávú túra áll mögöttem: a klasszikus spanyol El Caminóval kezdtem 2019-ben, majd a Covid-19 tombolásának idején itthon a Magyar Zarándokúttal folytattam 2020-ban, majd pedig a svéd Kungsledenen túráztam 2021-ben. Jövőre sem lesz megállás, és bár nem hiszem, hogy létezik olyan hogy “igazán rutinos” hosszútáv túrázó, remélem 3 év tapasztalatai nektek is segíteni fognak. A gyaloglás az egyik legmegerőltetőbb, egyben a leginkább elmélyülős módja az utazásnak. Azonban az út végére valószínűleg nem csak az adott helyszínről, de saját magadról is rengeteget fogsz tanulni. Külföldön, itthon, egyedül, társsal, kánikulában és fagyban is lehet, te is bevállalnád? 🙂