Több mint 30 éve járom Indiát. Ezek az utazások alapvetően zarándokutak, így nekem India mindig belső utazás is. A „misztikus India” számomra nem csak egy toposz, hanem tényleg a varázslat földje. A Gangesz, a Himalája, a szent templomok és asramok nem csak kipipálandó bakancslistás látnivalók, hanem lehetőségek a szimbolikus utazás – a Nagy Utazás – megélésére.

Matolcsi Zita vagyok, általában egyedül utazom és azok a helyeket részesítem előnyben, ami általában kimaradt a turistakaluzokból.

Az USA-tól Oroszországig sok helyen megfordultam már. Utazásaim során rengeteg különleges élményben volt részem, rengeteg veszélyes, de sok örömteli helyzetben is. Legyek éppen a bolygó bármely pontján, mindenhol megtalálom a közös hangot az emberekkel.

Voltam páciens is meg lelki gyógyító is. A hivatalos lélekcsiszolgatást is lehet jól csinálni, a nagy félelmeim mégsem a terapeuta székében múltak el, hanem az úton. A módszer egyszerű: lehetetlen helyzetekbe vágjuk magunkat, aztán nézzük, hogy mi jön elő belőlünk. Mint valami szellem a palackban, megmozdul bennünk valami, kilövi a dugót, és egy csomó olyasmit teszünk, amire nem tartottuk magunkat képesnek. Máskor meg elfogadjuk, hogy végig kell dideregni egy éjszakát a csillagok alatt vagy ma este fél liter mentateában fogunk megfürdeni. Ez körülbelül ugyanannyit lendít rajtunk, mint az úgynevezett siker: kiterjeszti a határainkat.

Az úton megszűnnek a mindennapi rutinok, a keretek, amelyekben éltük az életünket, egy kicsit újragondolhatjuk magunkat. Ha egyedül megyünk, magunkkal kell szembenéznünk. Ha a párunkkal, akkor egymással: egy hónapnyi nomád együttutazás vagy egy évnyi együttlakással ér fel. Ha nagyobb csapatban megyünk, a többiekkel kell összerázódnunk. A világgal mindenképpen szembetalálkozunk, az otthon, na meg az ötcsillagos szálloda biztonsága nélkül jobban érezzük a lénységünket az Univerzumban.

Niki vagyok, kerékpáron fedezem fel a világot és önmagamat. Jelenleg Kanadában élek és 3 év után most jövök először Magyarországra és megragadtam az alkalmat, hogy a fesztiválon előadhassak.

Nem szeretek tervezni, helyette inkább az élet sodrására bízom magam, a bicikli túráimra is ez a mentalitás jellemző: nem tervezek pontos útvonalat, és nem tudom előre, hol fogom aznap álomra hajtani a fejem. Rábízom magam az univerzumra, a saját találékonyságomra, és az emberek segítőkészségére.

Imádok a természetben barangolni, a vadonban sátrat verni, patakban fürödni és ruhát mosni, tábortűznél melegedni, beosztani 8 napra az ételemet, mert közel s távol se bolt, se falu, se egy teremtett lélek. Imádom az ilyenfajta utazás nyújtotta egyszerűséget, hogy a bicóm az otthonom, és hogy néhány személyes holmi elegendő mindenhez, s hogy minél kevesebb cuccot cipelek, annál szabadabb vagyok.

A Kanári-szigetek és a csakrák kapcsolata volt egy korábbi jelentős utazásom/témám. Intuitív utazás, figyelés a belső hangra, megérzésekre és a körülvevő rezgésekre a mai napig része az életemnek bárhol járok. 2019 óta már utaztam mélyebbre Ayahuascaval és Kamboval, szívesen megosztom ezeket az élményeket is.

Blog

Pszichoterapeuta (és fotográfus) vagyok, számomra a lélek útjai portrékon, élethelyzeteken keresztül nyilvánulnak meg. Ehhez az egyik legjobb lehetőség az idegen világokban való elmerülés.

Mikor célszerű utazni (leszámítva azt, hogy mindig), milyen lelkiállapotban, milyen háttérrel magunk mögött? Mint pszichoterapeuta és fotográfus – remélem – elég jól átlátom azokat az élethelyzeteket, amikor nincs helye az otthonmaradásnak. Lehet a lakásban, odahaza is épülni, alakulni, de véleményem szerint nincs jobb annál, ha szokatlan környezetben, új – netán idegen – arcok között próbáljuk meglelni saját személyiségünk eddig fel nem tárt, rejtett tartalékait.

Sztori: Az én belső utam a buddhizmus ösvényein vezet. Más ezt itthon élni és gyakorolni és más a helyszínen. Amikor Lehben (Ladakh – Nyugat-Tibet) leszállt velem először a repülőgép, leguggoltam, megérintettem a talajt és sírva fakadtam. Tudtam, otthon vagyok.

-Nem nehéz stoppolni ebben a mai világban?- kérdezik a sofőrök közül sokan, akik felvesznek.
-Nem!- felelem rutinosan, nagy tapasztalatból állandóan – Isten mindig küld értem valakit, akivel beszélgetnem kell!
Ez csak az első furcsaság, amit tőlem hall a segítőm. Megtudhat még többet is –már ha beszélgetni akar- mikor, miért, kivel,hová, indultam el.
Legutóbbi tematikus stoppos túrámon példának okáért Pál apostol II. Missziói útjának a mai Görögországban található állomásait térképeztem fel.
Sokat erősödtem hitben a bibliai helyszíneket felkeresve. A tíz napos elvonuláson, melyen Teremtőnk mindvégig megsegített lelassultam, elcsendesedtem, átgondoltam, fontos döntéseket hoztam és bizonyos kérdésekre saját válaszokat fogalmaztam meg!
Így lett az utazás belső utazás is, mely kifelé , a környezetemet is érintő változásokat eredményez.
Hogyan készülök egy ilyen útra? Lehet-e a belső út is a cél? Lehet Istenben bízva – sokak számára bolondságnak tartott- összekulcsolt kézzel magamban beszélve (imádkozva), útra kelni, úton lenni? Mekkora atávolságot tettem meg a keskeny és széles út között? Gyere és hallgasd!

Facebook
Weboldal

Amikor 2005-ben először jártam magashegyen, a küzdésből megnyugvás, a külsőből belső lett. Végre nem mást kellett legyőzzek, csak a legmakacsabbat: magamat. 

A küzdés, természetesen, még a mai napig is tart, és remélem, hogy majd egyszer ez a magas fiú felnő a felhők közé. Addig pedig feladatok vannak és átalakulások. 

Metamorfózis a hegyekben címmel pedig megpróbáltam 7 percben egy állomást összesűríteni.

A hegyek is változnak, évszakonként is és évszázadok alatt is.
Mi is változunk, évente, de akár hosszú évek alatt is.
Annyi a különbség, hogy, amikor elmegyek, a hegyek még itt fognak maradni.
Ez is egy ciklus,
Minden lesz.
Minden volt már.