Vándorboy vagyok, nem áll tőlem messze a kalandozás. A korábbi életemben is ezt tettem, független rádióztam, Buddhista Főiskolán tanultam, világutazó lettem, majd ezen fesztivál létrehozója, működtetője vagyok, s egyébként túravezetőként dolgozom több cégnek is.
Mivel 153 országban utaztam, elkerülhetetlen, hogy ne csak az EU konfortos nem-határait lépjem át. Filozófiám, hogy az utazás az inkább a saját határaink átlépése, de amint elérünk távolabbi kontinenseket már belebotlunk a bürokratikus vagy/és korrupt zónába. Én utálom ezt a kiszolgáltatott helyzetet, mert hiába van nekem igazam, nála a fegyver és a pecsét, ő dönt rólam. Persze vannak egyéb határátkelős sztorik is, pld Csád-Kamerun-Nigéria sztori a Boko harammal, Gabon-Congó 3 napos gyaloglás maláriásan, Kolumbia, Indonéz-pápua , Török-Kurd, Malawi- Zambia Türkmén- Irán, vagy Pakisztán- Irán határokon. Bármiről szívesen beszélek, ha kérdeznek.
Ha bármi kérdésetek van, akkor kérdezzetek, biztos tudunk ötletet adni és inspirálni, hogy ne maradj otthon.

Weblap

Sztori: Elefántcsontpart

Eleve vízum nélkül érkeztem, mert Guineában hétvégén zárva voltak követségek és volt egy jó stoppom. De elakadtam a Libériai határon, s ugyan megengedte volna, hogy lefizessem, de szerinte nem jutottam volna nagyon messze, így lebeszélt róla. Ezért őserdőben csimpánzokat néztem, s utána maradt Elefántcsontpart, ahova szintén nem volt vízumom, de mivel az Északi részt a lázadók tartották ellenőrzés alatt, így vízum nem is kellett, – mondták, hogy majd az első városban kapok – hanem mindenki kp-t akart.
Marad a check pontoknál az illetékes fegyveresekkel az egyetlen fegyverem: az alku. Sajnos 20 km-ként volt ilyen zsarolópont, így az egyik barátságosabb zsaroló tiszttel sikerült megegyeznem. Mivel kérdezett Európáról, hogy ott milyen az élet, beszélgettünk, elkérte a kontaktomat. Erre meg nekem is volt egy kérésem. Ha ő tényleg olyan nagy főnök, mint mondja magát, akkor intézze el, hogy ne húzzanak le minden sorompónál, hanem adja oda a számát, és mondja el azoknak, hogy én már kifizettem neki. Így is történt, s szerencsésen megérkeztem „a városba” ahol persze ugyanúgy nem kaptam vízumot, így továbbra is okosba kellett megoldanom az utazást.

Zichó Viktor hegymászó, fotós, extrém sportokat kipróbáló ember, aki végigment egy fekvőbiciklivel Kőrösi Csoma Sándor útján. Az út egyben egy bürokratikus útvesztő is volt időnként, ahol bőven volt dolga határőrökkel, határátkelésekkel, pecsétekkel és ezek hiányával is. Érdemes meghallgatni a történeteit.