A nomádolás ABC-je
Túrázás, vadkempingezés
Ha érdekel a hosszútávú nomádolás és túrázás, de nem igazán tudod hol is kezd, vagy vannak felmerült specifikus kérdéseid a témában, akkor ezt a kerekasztalt neked találtuk ki. Mivel mindened a hátadon cipeled, sokáig, ezért nagyon is fontos a megfelelő felszerelés kiválasztása, amin akár az életed is múlhat. Itt a kerekasztalon gyakorlott túrázók és nomádok segítenek, hogy Te is minél hamarabbb útra kelhess a legkönnyebb, de megfelelő felszereléssel.
Szeretnéd feltenni a kérdéseidet, vagy észrevételed van a témával kapcsolatban? Írd meg nekünk az alábbi linkre kattintva! A beszélgetés során az általad beküldött témákról is szót ejtünk majd.
Kerekasztal előadói
Székely István
Az Alföld szülötteként teljesen magától értetődő, hogy mivel akartam foglalkozni már tizenéves koromtól kezdve: sziklamászással. Évekkel később erre Írországban nyílt lehetőség. A sziklán minden figyelmemet a kis kiszögellésekre és a mozdulatokra összpontosítom. Mászás közben megszűnik számomra a külvilág.
Hazatérve elvégeztem egy sziklamászó tanfolyamot is, majd a társam meggyőzött arról, hogy a téli magashegyi tanfolyamon is ott a helyünk. Ehhez jól be is vásároltunk felszerelésből, és innentől kezdve elhárult előlem minden akadály. A Tátrában és az Alpokban jó pár túrát és hegyet tudhatok a hátam mögött. Köztük több három- és négyezres csúcsot is sikerült megmászni. Az igazán egzotikus élményeket azonban Dél-Amerikában gyűjtöttem be. Túráztam az Aconcagua lábánál az első leeső hó után. Volt szerencsém megmászni a Villaricát (egy működő vulkán), a Chachanit és a Mistit (mindkettő 5000+ méter), valamint felküzdöttem magam a világ legmagasabb homokdűnéjére.
A túrázást természetesen már sokkal korábban kezdtem, így végigjártam a híres W túrát a Torres del Paine Nemzeti Parkban, és a Vuelta al Huemul körtúrát a déli patagóniai jégmezőhöz, de természetesen a Fitz Roy és Cerro Torre klasszikus túráit sem hagyhattam ki.
Sztori: A perui Andokban a Chachani-vulkán “lábához” nagyjából 5000 méterig vittek fel terepjáróval. Az első napon csak 150 méter szintet kellett leküzdeni, vagyis 5150 méteren táboroztunk. Két spanyol mászótársam, Javier és Maria még rendesen meg tudott vacsorázni, én viszont vacsora közben elég rosszul lettem. Végül valahogy csak megúsztam. Nem tudom mennyi idő után, de elmúlt, és be tudtam fejezni az evést. Javinál este kezdődtek a gondok: kilenckor kezdett hányni, amit én már csak a sátorból hallottam. A fél kettes ébresztés után ők már nem tudtak reggelizni, én leerőltettem egy kevés kaját. Maria indulás előtt, éjjel kettőkor kezdett hányni. Javi sem volt jobban, de azért mindhárman elindultunk. A srác állapota ebben a magasságban nem javult, így hamarosan be kellett látniuk, hogy nekik ez most nem fog összejönni.
A guide-dal egyedül mentem tovább. A tempó nekem is túl gyorsnak bizonyult. Túl gyakran kellett megállni, de a légzésem akkor sem állt helyre, egy helyben állva is ziháltam. Végül 5650 méter körül adtam fel. Túl sok volt még a hátralévő 400 méter szint. A guide rám bízta a döntést. Gondolkodás nélkül továbbment volna velem, ha azt mondom, de akkor a visszafordulás tűnt a helyes döntésnek. Addigra kezdett világosodni, mire leértünk a sátrakig, ahol nem várt más, csak egy befagyott izotóniás ital. Aludtam még pár órát, aztán elgyötörten levonultunk a hegyről, hogy én három nappal később a Mistin bizonyíthassak.
Martin Ferenc
Martin Ferenc vagyok, világutazó fotós, Európa után eddig Ázsiában utaztam a legtöbbet.
Japánban eddig összesen háromszor jártam, az első utat (egy ösztöndíjat) leszámítva saját magamnak tervezve-szervezve az utat, egyedül töviről-hegyire (Hokkaidótól Kyushuig) bejárva az országot. A nyelv ismerete, az ismerősök, és ezen utak révén rengeteg tippet, trükköt, tapasztalatot gyűjtöttem össze a Japánban utazással kapcsolatban – ami a hiedelemmel ellentétben meglepően szerény költségvetésből is kihozható.
Szingapúrban és Malajziában munka kapcsán sokszor jártam, minden alkalommal egy-két hetet megszállva, így kis túlzással Szingapúrt jobban ismerem, mint szülővárosom egyes részeit.
Indiába szintén munka révén jutottam el, de nem csak a kiküldetésem alatt, szinte minden hétvégén utaztam hátizsákkal, egymagam valamerre; hanem a közel kéthónapos kiküldetés végével is még ráhúztam egy pár hetet, folytatva az utakat még tovább Rajasthan és Himachal Pradesh (és a Himalája) felé.
Emellett jártam már Hong Kongban és Makaóban is, illetve tervben volt egy nagyobb körút Szingapúrból kezdődően, Malajzián és Thaiföldön keresztül Vietnámmal, Kambodzsával, és régi álmommal, Mianmarral – de ez sajnos a pandémia és a polgárháború miatt egyelőre parkolópályára került.