Utazni jó, olykor muszáj! A nagy felfedezők arra a kérdésre, hogy miért utaznak, mindig azt válaszolták: ” Mert a világ ott van”. Nem kell ennél hosszabb, vagy cifrább magyarázat. A világ, a természet, a civilizációk imádata szenvedély, aki szereti, semmivel sem lehet visszatartani, aki nem, hatökörrel sem lehet otthonról elcipelni.

Közép-Ázsiát évtizedeken keresztül kerülgettem, óvatosan közeledtem. A Kaukázusba már akkor jártam, amikor még a legtöbben azt hitték, hogy még mindig része a SZU-nak, vagy hogy ’lőnek’. Gyorsan Grúzia és Kirgizisztán rajongó lettem. Örményország, Kazakisztán, Tádzsikisztán és persze Türkménisztán nem igazán akarja tudomásul venni, hogy harminc éve vége a Szovjetuniónak, Örményországnak a térségben mindenkinek esküdt ellensége, de ugyanakkor nagyon jó a nemzetközi támogatottsága.

Érdekes az egész világ, és ebbe Közép-Ázsia is beletartozik. Majdnem húsz éve járok vissza Közép-Ázsiába, Afrika után kifejezetten felüdülés testi-lelki-mentális értelemben. Sok ’isztánban jártam már, Iránban négyszer is és a többi posztszovjet tagköztársaságok többségében is. Iránt és Irakot, perzsákat és ’arabokat’ sokat keverik, de nem szabad őket egy napon emlegetni, Iránban perzsák és azeriek és még vagy száz egyéb, nem arab kisebbség lakik.

Legutóbbi kirgizisztáni utamon döbbentem rá, hogy az utóbbi nyolc évben egyfajta rituálé lett nálam a kínai határ kötelező vizitálása. Laosz, Vietnám, Kazakisztán és Tádzsikisztán után ötödik alkalommal, ezúttal Kirgizisztánból, Irkeshtam környékén kukucskáltam át Kínába az égig érő, gleccserekkel hímzett határon keresztül.

A kiváló minőségű aszfalton Kirgizisztánban is elgurultam a határig majd vissza Szári Tasba. A nem túl nagy, 3158 méteren fekvő község komoly forgalmi csomópont, itt ágazik el háromfelé az út, a keleti ág megy Kína felé, Irkeshtam a határátkelő, a déli ág átvisz a 233 km-re lévő tádzsik Murgabba, a nyugati, full panorámás ág pedig az Alay-völgyben további majd száz kilométeren haladva kirgiz és tádzsik falvak felé vezet. Hegymászóknak ebből az irányból érhető el a 90 km-re lévő, csak 4×4-es járművel megközelítő Lenin-csúcs alaptábor is. Szári Tas, alatta pedig a majd húsz kilométer széles Alay-völgy, amely az Alay-hegységet és a Pamírt választja el egymástól, az északról befutó oshi úton az utolsó, meredeken lejtő kanyar után szinte a semmiből bukkan elő. A benzinkútnál balra fordulva tükörsima 72 kilométeres aszfalt kígyózik fel a kínai határra, jobbra kanyarodva a Selyem utat, mai nevén Pamir Highway-t tovább követve megkezdheted a majd ezer kilométeres küzdelmet a Dushanbe-ba vezető kátyútengerrel és a zord természettel, de egy biztos: minden kilométer és perc megéri.

Schmidt Péter vagyok, utazó történész-geográfus. A poszt-szovjet térség államai is egyre jobban formálódnak, amióta közel 30 éve megszűnt a közös államalakulat. 

Közel húsz éve járjuk a posztszovjet térség útodállamait, természetes legjobban Ukrajnát és a Dél-Kaukázust ismerjük, de nem adnak el Hegyi-Badahsánban sem. Jónéhány útvonaltervet készítettünk egyéni és céges megrendelésre. Időnként türkmén meghívólevél, orosz multi vízum ügyintézést is elvállaljuk. Kérdésed van Breszttől- Magadanig, vagy Pecsengától Kulmáig. Érdekelnek a posztszovjet térség bürokratikus útvesztői akkor ott a helyed a kerekasztalon.

Vándorboy vagyok, nem áll tőlem messze a kalandozás. A korábbi életemben is ezt tettem, független rádióztam, Buddhista Főiskolán tanultam, világutazó lettem, majd ezen fesztivál létrehozója, működtetője vagyok, s egyébként túravezetőként dolgozom több cégnek is, 33 országba már csoportokkal is voltam.
Utazásaimról, gondolataimról  a blogomban olvashattok.
Fiatalkoromat a Szovjetunióban töltöttem, ott érettségiztem le 16 évesen. Azóta is voltam Baltikumban, Távol Keleten,  és többször visszajárok Kaukázus és Közép-Ázsia környékére. Képben vagyok, tudok érdemben tanácsokat adni, sztorizni is ha kell.. de mindenkit bátorítani akarok, hogy induljon el arra, mert ugyan múlt utazás, de ott még más emberi kvalitások vannak, amik Európából már kiveszni látszanak.