Rááll a szánk arra, hogy azt mondjuk, Afrikában jártam, bár szinte soha nem mondjuk azt, így egy szóval, hogy Ázsiában jártam, mert ugyan tudjuk, hogy a szibériai lakatlan vadon és Tokyo belvárosa is egyazon kontinensen van, de azon kívül másban nem hasonlítanak. Afrikáról még mindig keveset tud a többi kontinens lakója, mi is, azért említjük így, egyszerűen Afrikának.

A ’fekete’ kontinens az összes lehetséges szempont szerint végtelenül változatos, de gyakran egy országon belül is megvan ez a felfoghatatlan diverzitás. Például Etiópia, ahol több, mint nyolcvanféle nép majd kétszáz nyelven beszél, ahol ortodox, protestáns, muszlim, zsidó és egyéb vallású ember századok óta él békében egymás mellett, esőerdők és végtelen sivatag, modern egyetemek és írástudatlanság, nyugati szintű kórházak és utcán haldokló emberek, Volvo kamion és tevecsorda az úton…

A valamelyik nagy világvallást gyakorló hithű afrikai ember végtelenül barátságos, segítőkész, emberséges. Sokszor bibliai értelemben véve felebarátként fogad, vendégül lát, gyógyít. Ha megkérdezték, elmondtam, hogy én alapvetően hitehagyott református vagyok, de ez senkit sem befolyásolt, nem éreztem, hogy emiatt bármiféle hátrány érne.

Ugyanakkor azt is le kell szögezni, hogy a tudatlan, babonás afrikai ember viszont sokszor bizony „középkori”, olykor ’kőkorszaki’ aggyal él, szemlél és gondolkodik. A legtöbb fekete-afrikai országban a testi erőszak megnyilvánulása ma is mindennapos. A halál és annak gondolkodás nélküli elfogadás sokkal inkább az élet része, mint nálunk Európában. A legszegényebb régiókban a lopás nagyobb bűn a hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosságnál, az önbíráskodás, öntörvénykezés sok helyütt természetes. Etiópiában egy buszon tolvajt fogtak, és mire lecipelték az első rendőrposzthoz, az utasok, az asszonyok is, már félig agyon is verték.

Etiópiában, Kongóban, Guineában és bizony másutt is, nekem is sokszor erőszakot, nyers erőt kellett alkalmaznom az érdekérvényesítéshez. Ezt a fajta tudást sehol sem tanítják, csakis a helyszínen lehet megszerezni és alkalmazni, szenvedni kell érte. Magyarországon, hogy végre békén hagyjon, eszembe se jutna megverni a buszon az utaskísérőt, de Etiópiában sokszor alapvető elvárás volt, csak az erőt, a tekintélyt értik.

A hagyomány, a tradíció fekete Afrika-szerte sokkal fontosabb, mint nálunk, a gyökereik sokkal erősebbek. Ennek eklatáns példája az amerikai kontinensre hurcolt hajdani afrikai rabszolgák évszázadokkal később is színes, „hazaira” hasonlító kulturális élete.

Remélve, hogy nem betegszem meg, Etiópiában keresztény, bigott ortodox családnál töltve a Húsvétot, kézzel ettem én is a még meleg, frissen darált, ízesítetlen véres marhahúst és egyéb lokális finomságokat, nyalánkságokat.

Dr. Valiskó Gyöngyi (Valis) vagyok, végzettségemet tekintve gyógyszerész/közgazdász, a magányosbolyongó blog szerzője.

Vannak utazók, akik egy hirtelen revelációnak köszönhetően indulnak neki a világnak, akár gyökeresen szakítva addigi életükkel, néha azért, mert valami elől menekülnek, néha azért, mert valamit keresnek. Én azok közé tartozom, akikben az utazás valószínűleg genetikailag kódolva lett (DRD4-7R?). Mondhatjuk, hogy az utazás számomra életforma/szenvedély/függőség. Önállóan először 17 évesen indultam el hátizsákkal világot látni, azóta 116 országba jutottam el, van ahová úgy hozta az élet, többször is.
Első kenyai utamon szerettem bele Afrikába, amire semmiféle racionális magyarázatot nem tudok adni. Én is látom, amit mindenki (szegénység, szemét, kolduló gyerekek, korrupció stb.), mégis határtalan boldogsággal tölt el a vörös föld, az emberek, a táj és az állatok látványa. Nekem így aztán mindig Afrika az elsődleges célpont, csak van, hogy végül máshol kötök ki.

Afrika a maga 54 országával a második legnagyobb kontinens, ahol csodálatos emberekkel, lélegzetelállító tájakkal, cuki állatokkal, még élő tradíciókkal, törzsi kultúrákkal, maszkos szertartásokkal találkozhat az utazó. Még is kevesen merik vállalni az utazást, mert többnyire csak a negatív híreket hallják a médiában: háborúk, ebola, szegénység, bűnözés. Nem tartozik a legkönnyebben/legolcsóbban utazható kontinensek közé, a turista ösvény nagyon keskeny, ha létezik egyáltalán, de bőven kárpótol életre szóló élményekkel.

30 afrikai országban jártam eddig – utaztam a szenegáli Dakarból Bamakoba vonattal 42,5 óra alatt, voltam törzsi szertartásokon Kongóban, követtem futva elefántokat Ghánában, Madagaszkáron megmásztam a kutyáról elnevezett Peak Bobby-t, tevegeltem Maliban tuaregekkel Timbuktuból a Szaharába, sétáltam oroszlánnal Zimbabwéban, táncoltam tigrinya esküvőn Etiópiában, Beninben vudu szertartásokon vettem részt, Zambiában kenuztam a Zambézin, végigettem egy mangó ültetvényt Elefántcsontparton, Ruandában gorilla bébik játszottak a lábamon, raftingoltam az Níluson Ugandában, másztam dűnéket Namíbiában, bálna gyerekeket lestem Mozambikban, Szudánban az 52 fokban itattam a tevéket a sivatagban, laktam pigmeusoknál Kamerunban és bejártam a Zöld-foki Köztársaság 7 szigetét.

Vándorboy vagyok, nem áll tőlem messze a kalandozás. Afrikához pedig kell bizonyos kalandvágy. 

A korábbi életemben is ezt tettem, független rádióztam, Buddhista Főiskolán tanultam, világutazó lettem, majd ezen fesztivál létrehozója, működtetője vagyok, s egyébként túravezetőként dolgozom több cégnek is, 33 országba már csoportokkal is voltam. Mivel 155 országban utaztam, utazásaimról, gondolataimról  a http://vandorboy.com/ blogomban olvashattok.   

Afrika nem az aminek gondolod. Hiába tanultam kulturális antropológiát, Afrika merőben más, meg közben az is aminek gondolod. Mindig meghökkent, lehangol, majd kedvre derít.  Változatos. 

Afrika blogomban http://vandorboy.com/africa-summary/  leírom hogy látom a kontinenst, ahol 38 országban jártam, s több mint 2 évet utaztam. Biztos nem egyszerű, de szemnyitogató.

A kerekasztal beszélgetésen igyekszem érdemben válaszolni a felmerülő praktikus kérdésekre.  Az érzelmes rész maradjon meg a női oldalnak.

Romics Kati vagyok, évek óta humanitárius logisztikával foglalkozom, Afrika olyan részein, ahova turisták ritkán jutnak el. Dolgoztam a konfliktus súlytotta Dél-Szudánban, ebola alatt Kongóban, az orvosok nélküli Sierra Leonéban, és Etiópia menekülttáboraiban, így a kontinens sok látatlan oldalát is megtapasztaltam. Emellett fotóztam esküvőket, helyi iskolában tanítottam fotózást, gorillákat és szép tengerpartokat kulináris különlegességeket keresgéltem szabadságom alatt vagy lovagoltam az etióp hegyekben hétvégenként, ezek az élmények pedig mély betekintést engedtek a helyiek – a kollegáim életeibe.