Tóth Gábor

Hátizsákkal Európában 100 Euróból

Mindig is álmodozó kis srác voltam, de mivel a környezetem nem támogatta ezt, így már gimnázium befejezése előtt elköltöztem otthonról. 2008-ban kezdtem el az önfejlesztéssel foglalkozni, ami az eltelt években rengeteget adott az életemhez és a személyiségemhez. A gimnázium befejezése után nem sokkal Angliába költöztem, ami életem legjobb döntésének bizonyult. Egyrészt óriási hatással volt rám egy másik kultúra megismerése és a rengeteg új ember, másrészt itt kerültem közelebb az utazás témaköréhez. Először csak turistásan utazgattam belföldön és külföldön, de közben megtudtam, hogy vannak emberek, akik hátizsákkal utaznak, sokkal távolabb és sokkal hosszabban. Ekkor elhatároztam, hogy ezt én is ki fogom próbálni.

Tavaly nyáron pedig a tettek mezejére léptem. Egy hátizsákkal és kb. 100 euróval elindultam stoppolni Budapestről. Horvátországon, Szlovénián, Olaszországon és Spanyolországon keresztül jutottam el Nyugat-Franciaországba. Az út során nem fizettem szállásért vagy utazásért, csak sétálva vagy stoppal közlekedtem, illetve barátoknál vagy Couchsurfinges hostoknál laktam, amikor ez nem ment, akkor pedig vadkempingeztem. Végül Bressuireben kötöttem ki, ahol egy középkori kastély felújítási projectjén önkénteskedtem, több mint három hónapig.

Az utamnak több oka is volt. Az egyik, hogy bebizonyítsam azoknak az embereknek akik utazni szeretnének, de az idő és pénzhiányt kifogásként hozzák fel, hogy lehet időt találni és az utazás nem feltétlenül igényel annyi anyagi ráfordítást, mint azt gondolnák. A másik ok, spirituális volt. Magát az életet is egy utazásnak látom, ahol minden és mindenki folyamatos mozgásban van és ha az ember hisz magában akkor az élet támogatni fogja az útján. Ez most már nem is csak egy hit számomra, mert az út ezt teljes mértékben bebizonyította. Nem szeretnék egy bizonyos utazási módot magaménak mondani, azt gondolom egy utazónak legyenek időszakai, attól függ milyen állapotban van.
Erősen hiszek a közösségek erejében, azt gondolom, hogy ahogyan az utazást, úgy a mindennapokat is sokkal könnyebbé teszi ha az ember egy hasonló gondolkodású támogató közösséghez tartozik. Éppen ezért kezdtem el szervezni a sajátomat, a Tudatos Fiatalok Közösségét.

A mottóm pedig megegyezik a Tudatos Fiatalok közösségének mottójával:
“Let your light shine so brightly that others can see their way out of the dark”

video: https://youtu.be/kyUcasJPo-0

Tovább Gábor weboldalára

Galéria