Mottó: ’Az én világom szeszélyes, makrancos, tanulatlan gyönyörű nő, akinek, mivel szeretem, majd mindent elnézek.’ NBL
Nagy Bendegúz építész, műkedvelő fotós, De Jure Alapítvány kur. elnök, feszegeti a kerekesszékes lét határait.
1973-ban született Erdélyben, Nagy István és Újfalvi Klára harmadik fiaként. Déván elkezdett középiskolai tanulmányait Baján fejezte be, miután a Ceausescu rendszer összeomlását követően az egész család áttelepült Magyarországra. Gyermekként sokat sportolt, bokszolt, biciklizett, futott. Miután Baján a III. Béla gimnáziumban leérettségizett, 1992-ben felvételt nyert a BME Építészmérnöki szakára.
1992 novemberében sportbaleset következtében megsérül a gerince, kerekesszékbe kerül. Az egyetemet 1994-ben kezdi újra, rengeteg nehézsége támad abból, hogy az egyetem, csakúgy, mint az ország nem akadálymentes. 1998-ban svéd ösztöndíjjal Borlangeben Rehabilitációs szakmérnöki oklevelet szerez. Skandináviában jön rá, hogy közös a világunk, nincs külön világ épeknek és sérülteknek. 1998 után beleveti magát a civil mozgalmár életbe, a hasonlóan gondolkodó emberekkel akadálymentesíteni akarja az országot.
A sport is újra szerepet játszik az életében. 1998-ban és 1999-ben megnyeri a rangos Stockholm maratont. Ezekben az években mint a De Jure Alapítvány aktív munkatársa, a lehető összes hadszíntéren részt vesz az akadálymentességért vívott harcban. Tíz évnyi sportolás, munka, utazás és néha tanulás után 2005-ben építészdiplomát szerez a Műegyetemen.
Gyermekkora óta szeret fotózni, képeiből kiállításokat szervez, kalandjairól könyvet ír.
Mivel a kerekesszék nem akadály, csak nyűg a nyakán, új hobbijának, a utazásnak hódol. Barátaival hátizsákkal beutazza Kurdisztánt, Iránt, Afganisztánt, útitársak híján egyedül kóborol 2005 őszétől 2006 tavaszáig Közép és Dél-Amerikában, bejárja Mexikó, Guatemala, El Salvador, Panama, Costa Rica, Kolumbia, Ecuador, Peru, Bolívia, Chile és Argentína számára érdekes, lakott és lakatlan területeit.
2006-ban rehabilitációs szakmérnöki diplomát szerez a BME építészmérnöki karán.
2007 őszén nekivág Afrikának. Első útjára gyalog megy, de két havi kutya-kemény kínlódás után be kell látnia, hogy a terepjárós utazóknak igaza volt: Afrikában nincs hátizsákos turizmus. Mauritánia Isten háta mögötti csücskében a tűzforró börtön- cellában csücsülve belátja, hogy túl sok az üröm az örömben és visszafordul.