Mátai András (utazgatok.hu)

Magamról

Az első igazán kalandos utazásra aztán már egyetemistaként került sor, amikor az akkor kiváltható 50 dolláros valutakeretből nekivágtunk az akkoriban engedélyezett 30 napra Nyugat-Európának. Zsebünkben egy Interrail igazolvány, csővázas hátizsákjainkban száraz kolbász, konzervek és tartós kenyér, jegyzetfüzetünkben kanapészörfös házigazdák címei. Egy hónapot csavarogtunk szinte nulla pénzből és imádtuk minden percét.

A multiknál töltött évtizedek során csak a rendes évi szabadságból tudtam gazdálkodni, igaz, annak minden percét utazással töltöttem. Ebben az időben legtöbbször kis kalandtúra cégek csoportjaihoz csatlakoztam, mert akkoriban több pénzem volt, mint időm, így ez volt a célszerűbb megoldás. Aztán amikor megszűnt a munkaköröm, fordult a kocka: hirtelen időből lett több, úgyhogy azóta, hacsak lehet, inkább magamnak szervezem az utazásaimat, és ebben meglehetősen nagy rutinra tettem szert. 116 országnál tartok, de igyekszem felkeresni a többit is! Aztán ha végére érek, kezdem majd elölről! 🙂

Blog
Facebook
Instagram
Youtube

Korábbi előadások: