Stopptúra nőként? – Történetek és tévhitek Gibraltárig és haza

Fejembe vettem úgy fél évvel ezelőtt, hogy nyáron világgá megyek: magammal. Tavaly nyáron, mikor először stoppoltam életemben, kicsit őrültnek, de mindenképpen felelőtlennek tartottam azokat, akik egyedül stoppolnak, főleg lányként.
Egy év alatt sok minden történt velem, ezáltal természetesen a világról alkotott elképzeléseim is formálódtak. Végül bepakoltam az életemet egy 60 literes hátizsákba (a magas sarkú cipőt otthon hagyva) és nekivágtam a világnak. Induláskor tulajdonképpen felemelni is alig bírtam a csomagom, de hajtott a lelkesedés. A célom az volt, hogy elstoppoljak Gibraltárig és vissza.

Kicsit több, mint egy hónap szabadidő állt rendelkezésemre. Ez alatt több mint 6000 km-t tettem meg. A bokorban és furcsa helyeken alvásban volt már némi tapasztalatom, így ettől kevésbé tartottam. A tervvel ellentétben nem sikerült végig stoppal haladni, viszont rengeteget tanultam: kultúrákról, emberi történetekről és főleg segítőkészségről, jó szándékról. Megtanultam kapcsolatot teremteni idegenekkel sokszor úgy is, hogy nem beszéltünk közös nyelvet. Van ugyanis egy dolog, ami tapasztalataim szerint a legtöbb helyzetben működik: a szándék. Ha ez egy felé tart, érteni fogjuk egymást.

Keveredtem vicces helyzetekbe, olyan helyekre, ahova nem akartam menni és nem is értettem, hogy kerültem oda. Többen óvtak indulás előtt, hogy feleslegesen nagy kockázatot vállalok, kis túlzással azonban a melegben megromlott joghurt volt a legrosszabb, ami történt velem út közben. Az előadás során a 29 nap kalandjairól (és bénázásairól) fogok mesélni és arról, hogy milyen is volt egyedül az ismeretlennel szemben elindulni.
Blogomat itt olvashatjátok: