Kiss Andrea

EVS-A körbetáncolt Törökország, avagy non-profit szervezettel külföldi szolgálaton

A generációnak, amely számára elmosódnak az országhatárok munka és személyes kapcsolatok terén semmiből nem tart ma már kiugrani Törökországba. A legtöbb utazó azonban tudja, hogy az átutazni, ott lenni, átélni, együtt cselekedni egészen eltérő viszonyt eredményez a helyi kultúrával.
Megtanuljuk a nyelvet, megkóstoljuk az ételeket, iszogatunk a helyiekkel, beköltözünk hozzájuk vagy mint az én esetemben: együtt a táncolunk velük.
Az Erasmus+ program részeként fut az EVS, amely magyar fordításban: Európai Önkéntes Szolgálatot jelent. Ezen a pályázati lehetőségen keresztül non-profit szervezetek fogadhatnak hosszabb, rövidebb időre külföldi önkénteseket, akiknek szállást, élelmet, utazást és egy kis zsebpénzt is biztosítani tudnak. Ez által pedig az önkéntes egy helyi közösség életébe kapcsolódik be, egy szervezettel dolgozik egy helyi ügyön: A falu szellemileg sérült fiataljaival fest, biogazdaságban tevékenykedik és a helyi termelői piacon neveli a városiakat tudatosabb, zöldebb gondolkodásra, angol órát tart egy szír árvaházban vagy mint az én esetemben: egy nemzetközi táncfesztivál szervezésével segít fiataloknak hogy egymás tradícióit, egymás mozdulatait eltanulva váljanak szolidáris, nyitott felnőttekké.
Mit tesz tehát egy EVS önkéntes? Külső szemlélőként megérkezik egy idegen közösségbe. Megismeri az örömeiket, problémáikat és azokra adott válaszaikat. Megosztja a tapasztalatait és végül együtt cselekszik velük.
Ki lehet EVS önkéntes? Olyan fiatal, aki kész idejét és energiáját egy távoli közösségnek ajánlva dolgozni kicsit a világon és önmagán.

A Messzelátó Egyesület ex-EVS önkénteseként mesélem majd el az élményt, amit a szíriai-tötök határon 200 menekülttel eltáncolt spontán halay jelent vagy egy török kisvárosban észt tradíció szerint ropni, tangózni argentinokkal vagy kubaiakkal salsázni.
Megmutatom, hogyan s mint kaphatsz te is lehetőséget, hogy ne csak ellátogass valahova, élj vagy dolgozz valahol, hanem hogyan lehetsz cselekvő tagja egy közösségnek a világ egy távoli pontján.

Videók:
International Bodrum Dance Festival
Videók Andrea tevékenységéről

Tovább a Messzelátó.hu weboldalára

Galéria